A BUDAPEST URBAN GAMES egy sportközösség, akik azt a célt tűzték ki, hogy a várost használjuk sportolásra, ezért a városi sportközösségek számára nyújtanak szakmai támogatást. Éves eseményük a BUG utcalimpia, 2016-ban összesen hat sportág számára biztosítottak versengési lehetőséget, biztosítva helyszínt, szervezést és kommunikációt. A 2017-es versenyt megelőzően havi rendszerességgel fórumokat rendeznek, hogy feltárják az egyes sportközösségek hiányosságait és lehetőségeit.
2017. január 25-én került megrendezésre az első gördeszka fórum, a deszkás közösség egyik nem mindennapi törzshelyén, a MediumSkateShop-ban. A beszélgetésen veterán és aktív versenyzők, valamint deszkára szakosodott tájépítészek és üzlettulajdonosok vettek részt. A beszélgetés tematikája egyszerű volt, múlt, jelen és jövő!.
A virágzó 90-es évekről sokat hallottunk korábban, ami egyébként közel egybeesik a világtrenddel is, hiszen a 70-es évek Kaliforniájából induló sportág ebben az időben gyűrűzött be Európába is.
“Ebben az időben mindenki deszkázni akart, akár hón-alatt, akár szálkásra törve kezet-lábat.”
A piac ennek köszönhetőn dübörgött, hiszen nem voltak még Hervisek, Decathlonok, mint, ahogy semmi sem volt.
“…naponta adtam el annyi deszkát mint most havonta!”
Ez a hirtelen “gazdagság” persze felelősséggel is járt, hiszen a vásárlóknak pályát és rendezvényeket is kellett biztosítani; így jöttek létre a Fehérvári úti, Csillebérci vagy később a Görzenál pályák is, valamint számtalan bolt, közösségi hely, kocsma, ahova az amerikai rokonok szállították a videókat, hogy is csinálják ezt a szülőhazában!?
“A 90-es évek sikereit kizárólag az üzletekből finanszíroztuk, akkor még nagyon punk sportnak látták ezt az önkormányzatok, ma meg már olimpiai sportág lett belőle.”
A Budapesti deszkás élet – meglovagolva a divatot – aranykorát élte, szinte fej-fej mellett versengve Béccsel, ahol a piaci kultúrát nem abban az időben találták fel. Néhány év múlva a divat azonban alább hagyott, csökkent a kereslet, a vállalkozások pedig nem tudták fenntartani a sportág finanszírozását. A pályák száma és minősége csökkent, fejlesztés híján pedig nem nyújtottak kihívást az újabb trükkök számára. A divat mély-hulláma az osztrákoknál is bekövetkezett, azonban az önszerveződés kultúrája valamelyest ellenállt a deszkás recessziónak.
“…azt hiszem ezt mi szúrtuk el!”
A gördeszka PR-ja sokat javult az elmúlt években; míg a 90-es években egyértelműen hangos és káros “punk”-ként tekintettek a járókelők a deszkásokra, addig a 10-es évek közepén a gördeszka olimpiai sportág lett. A beszélgetésen arra jutottunk, hogy a megfelelő képviselet és infrastruktúra híján sok, kisebb csoport rombolja az általános megítélést, azonban, ha ezek a csoportok mederbe és pályára kerülnek meglepő eredményeket lehet elérni, úgymint felelősség, tisztaság, céltudat, sporttudat, hasonlóan bármelyik sporthoz. A mai belvárosi pályák ezért is fontosak, hiszen a városlakók előtt élnek ezek a közösségek; róluk már nem ez a városi “junky” kép él, hanem sokszor a gyerekes anyuka és nyugdíjas is megáll, hogy csodálja mutatványaikat.
Azt azért lehetett már látni a 90-es években is, hogy a sportág csak a boltokra támaszkodva nem lesz hosszú életű. Egy sportág nem is lehet kizárólag piaci feladat, hiszen olyan társadalmi funkciókat tölt be, mint közösségépítés, fiatalok integrációja, lekötése, nevelése, profi szinten pedig egyértelműen az ország képviselete. A közgazda oldalnak tehát, minden esetben érdeke a sport támogatása, a kérdés, hogy mely sportágak ezek!?
A gördeszka nem tömegsport, hatalmas nemzetközi eredményeink sincsenek, azonban csak Budapesten több száz fiatal életét tölti meg tartalommal és kihívással, arról a néhány tucat versenyzőről nem is beszélve, akik saját forrásból népszerűsítik hazánkat. Pontos adataink és mérőszámaink azonban nincsenek, így nem tudunk különbséget tenni pingpong és gördeszka között, ezért mindenképpen fontos, hogy a sportfejlesztés nem “jófej” kerületi-, hanem fővárosi stratégiai feladatként jelenjen meg.
Budapesten összesen 10 pálya van, melyből nyolc önkormányzati, kettő pedig ún. “DIY” (do it yourself) fejlesztés. A pályák többsége vegyes használatú, vagyis nem csak deszkásoknak, hanem BMX és rollereseknek is készültek. A pályák közül egyértelműen a DIY pályák a legsikeresebbek, hiszen a helyi közösség építette ott, ahol erre igény van, tartja karban, fejleszti és vigyáz rá, az önkormányzatoknak pedig egy fillérjükbe sem került. A Petőfi hídnál lévő – volt RIO helyén található – RiosCREW néven emlegetett csapat minőségi és népszerű pályát épített nem csak a deszkások körében, de a nemzetközi városfejlesztő szcéna is sokszor hivatkozik rájuk.
Amikor tehát arra gondolunk, hogy mennyire semmik vagyunk és, hogy a város fejlődése úgyis a nagypolitikán múlik, akkor érdemes a fenti példát felidézni, vagy a következő törökbálinti sztorit, hiszen a várost a városlakók építik.
2006-ban a törökbálinti Strasszer György saját kezébe vette a helyi közösség ügyét és addig lobbizott az önkormányzatnál, míg sikerült támogatást és területet szereznie egy új pályához. Az előkészítés profi módon, a deszkásokkal közösen zajlott, vagyis a közösség tervezte és alakította ki a pályát. Ebből a generációból nőtt ki többek között Horváth Dóri is, aki azóta számos, nemzetközi eredményt söpört be, női versenyzőként képviselve hazánkat. A pálya bár korszerű volt, az aszfalt nem bírta sokáig, így fejlesztés híján a rámpák néhány év múlva a kukában végezték. A törökbálinti közösség azonban jó néhány évre otthont és lehetőséget kapott és, ahogy a fórumon is elhangzott, az új pálya tervezése újra elindult!
A 90-es évek robbanó piaca és a divathullám is bizonyította, hogy csak a üzletre nem lehet sokáig támaszkodni. A divat lecsengett, a vállalkozások nagy részét felváltották a multik és a netes vásárlás. A pénz koncentrálódásának köszönhetően azonban óriási marketing források jöttek létre, korábban nem látott események, videók jelennek meg tisztán piaci támogatásból. A vállalatok egyértelműen azt a sportot támogatják, melynek széles az elérése, vagy speciális célcsoport esetén nagy a közösségi ereje, vagyis a saját mikrokörnyezetében hatékonyan terjesztenek üzeneteket.
A piaci forrásokhoz azonban piaci szintű működésre van szükség, olyan közösségre, melybe a vállalatok bizalommal fektetnek, mert biztosan tudják, hogy az általuk támogatott rendezvény el fog jutni a kívánt csoportokhoz. Szükség van tehát egy erős szervezetre, ahol a feladatok egyértelműek mindenki Rövid távú célként megfogalmazható lehet, hogy Budapestnek zárt pályája legyen 2020-ra, amit teljes egészségben a közösség tart fent.
A piaci támogatás fontos, de nem lehet az egyetlen forrás; szükség van a közszféra bevonására is, melyhez előbb számokkal kell bizonyítani a sportág társadalmi szerepét és nemzetközi lehetőségeit.
Az önkormányzati fejlesztéseket jellemzően nem előzi meg társadalmi egyeztetés, van-e közösség a környéken, van-e igény stb. Jellemző tendencia ez, nem csak nálunk, Bécs külvárosában rengeteg üres pálya pusztul évről évre. A másik jellemző hiba, hogy az önkormányzatok a sportpályákat általában együtt kezelik a játszóterekkel, vagy akár a közterületi bútorokkal is, vagyis kevésbé a szakmai szempontok, sokkal inkább az egyszerű közbeszerzési eljárás számít, így egy katalógusból lehet szemezgetni hintát a gyerekeknek és rámpát a deszkásoknak. Nem feltétlenül merül fel tehát, hogy az adott környezetben milyen sportágak mennek, mire lenne igény, a nyertes beszállító megfelelő eszközöket gyárt-e az adott sportágban stb.
“…ha lenne egy profi szakmai stábunk, akik folyamatosan, minden fejlesztésnél ott vannak, akkor sokkal több és jobb pálya épülne; de az is előfordul sajnos, hogy a meghívott deszkás felek egymással is vitatkoznak a tárgyalóasztalnál. Felelős és pro-aktív közösséget kell építenünk!”
A közösségeknek ki kell termelniük olyan embereket – akik hasonlóan a törökbálinti példához is – képesek magasabb célokat látni és megvan bennük a képesség a szervezésre, kommunikációra. A kompetenciákat időben fel kell ismerni, mert a versenyzőnek az a dolga, hogy magát fejlessze, a közösségépítőnek pedig, hogy megteremtse a kereteket a fejlődésre.
Vannak azonban előremutató jelek az együttműködésre. A Petőfi híd pesti pillére alatti pálya gondolata két BMX versenyzőtől ered (Pichler Robi & Szöllősi Tas), akik pontos terveket vázoltak a 2013-as TÉR_KÖZ fórumon. Az eredeti tervek szerint egy fedett medencét képzeltek el, ami teljesen új lett volna az országban; sajnos a fenntartó veszélyesnek ítélte, hiszen egy másfél méteres lyukba bárki beleeshet; szerencsére a hidaknál, vagy aluljáróknál ez nem fordulhat elő. A tervekből később pálya lett és 2016-ban megvalósult Budapest első fedett – ha nem is zárt – pályája. Azt gondolom, hogy bár rengeteg ember munkája van benne, de összeszedett közösség nélkül ez a pálya is eredmény.
A fent említett DIY kezdeményezések remek lehetőséget nyújtanak az önkormányzatok számára, hiszen szinte semmilyen köz-forrást nem igényelnek sem az építésben, sem pedig a fenntartásban. Az önkormányzatoknak tehát ki kell jelölni olyan területeket, melyek jelenleg használaton kívül, üresen állnak és önszerveződő közösségek fejlesztésébe, működtetésébe kell bocsátani. Budapesten több, mint 1200 ha barna-mezős terület található, ez kb. tíz db. Margitszigetnek felel meg.
Az önkormányzatokkal szemben folyamatos jelenlétre van szükség! Amint közösségi / sport forrás bukkan fel, a gördeszka az első három gondolatban benne legyen; ha a gördeszka benne van, az első gondolat az illetékes szervezethez vezessen; ha a célok is elfogadásra kerültek, akkor a közösségnek legyen kapacitása részt venni a tervezésben és fejlesztésben!
A fenti két szektor meggyőzéséhez, együttműködéshez társadalmi támogatottságot kell építeni. A társadalmi bázis alapja a folyamatos szerveződés és közösségi élet, vagyis állandó versenyek, rendezvények és népszerűsítés.
Bevett módszer a “kezdjük újra” elve, amikor egy társadalmi, önkormányzati vagy politikai közösség előröl, a spanyol viasznál kezdi; az alapok azonban megvannak, számos mikróközösség bóklászik a városban, akik nagyobb ernyőszervezet híján nem kapcsolódnak magasabb célokhoz. Fel kell tehát térképezni és bekapcsolni a meglévő csoportokat, hogy egy nagy célt és ne ad-hoc mikró ötleteket támogassanak. Egységes jövőképpel sokkal kisebb az esélye a szétforgácsolódásnak és az egyedi partizán utak kialakulásának.
Ami a Budapest Urban Games céljait illeti, a fórum eredményei rámutattak azokra a területekre, melyben a BUG-nak támogatóként kell fellépnie. A sportágnak első sorban jelentős népszerűsítésre, utánpótlásra, vagyis profi rendezvényekre van szüksége, ezt követően pedig olyan hídszervezetre, ami képes a közösség és az önkormányzatok között hatékonyan fellépni, olyan területeken, mint pl. pálya felújítások, fejlesztések, iskolai oktatóprogramok stb. Úgy éreztem a fórummal sikerült valamit felkavarni, az idei tervezés máris elkezdődött, hamarosan jelentkezünk a pontos tervekkel!
Mezős Balázs